USA
Trump szerint az "egy Kína"-politika nem működik jól
Donald Trump megválasztott amerikai elnök szerint az "egy Kína"-politika nem működik jól.
2016.12.12 22:30MTITrump a Fox televízióban vasárnap este fejtette ki azon véleményét, miszerint az amerikai-kínai kapcsolatokat több mint három évtizede meghatározó, úgynevezett "egy Kína"-politika nem szükségszerűen szolgálja jól az amerikai érdekeket. "Teljesen tisztában vagyok az +egy Kína+-politika mibenlétével, de nem értem, miért kell nekünk ragaszkodnunk ehhez" - mondta.
Az amerikai-kínai viszony azért került szóba, mert Donald Trump a múlt héten telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, miközben az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai viszonyt Tajvannal. 1979-ben ugyanis Jimmy Carter, akkori amerikai elnök elismerte a Kínai Népköztársaságot és az "egy Kína" elvet, amelynek értelmében a kontinentális Kína és Tajvan egyazon ország, vagyis Tajvan Kína részét képezi.
Donald Trump a Caj Jing-vennel folytatott telefonbeszélgetéséről azt mondta, hogy rövid volt, és nem állt szándékában vele megsérteni a pekingi kormányt. Ezzel együtt a Fox televízióban azt fejtegette, hogy nem különösebben érdeklik őt azok a jelentések, miszerint ez a telefonbeszélgetés mégiscsak felbosszantotta Pekinget. "Nem akarom, hogy Kína diktáljon nekem. Miért kellene egy másik nemzetnek megmondania nekem, hogy fogadjak-e egy telefonhívást? Sőt, szerintem nagy tiszteletlenség lett volna a részemről, ha nem fogadom a hívást" - szögezte le.
A megválasztott elnök kitért egy olyan témára, amelyet már a választási kampányban hangoztatott: Kína segíthet az Észak-Korea körüli gondok megoldásában. "Kína megoldhatná a problémákat, de egyáltalán nem mutatkozik segítőkésznek" - szögezte le Trump a Fox televízióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06