Ünnepelték
Felfüggesztették a dél-koreai államfőt
Gyertyafényes virrasztással tízezrek ünnepelték szombaton Pak Gun Hje államfő hatalmának ideiglenes felfüggesztését, amelyről előző nap döntött a parlament.
2016.12.10 18:02MTIA szervezők adatai szerint a főváros, Szöul központjában 200 ezren, más források szerint 600 ezren vonultak utcára, és az utóbbi hetek tüntetéseihez hasonlóan most is az elnök azonnali lemondását és az ellene való büntetőjogi eljárás megindítását követelték, ezúttal azonban ünnepi és diadalittas hangulatban. Az egyik szöuli kávéház tulajdonosa például ingyen kávét osztogatott a tüntetőknek, így fejezve ki a Pak ideiglenes felfüggesztése miatt érzett örömét. Eközben az elnök mintegy 15 ezer támogatója ellendemonstrációt tartott a fővárosban.
A dél-koreai parlament képviselőinek többsége támogatta a pénteki szavazáson a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje leváltására irányuló eljárást megindító javaslatot, átmenetileg felfüggesztve egyúttal hivatalából a dél-koreai elnököt. Az államfői cím birtokosa azonban továbbra is Pak, aki egészen addig jogosult az elnöki palotában maradásra, amíg az alkotmánybíróság nem dönt tényleges elmozdításáról. A legfőbb bírói testületnek 180 napon belül kell erről határoznia.
Az ellenzék azért akarja leváltani Pakot, mert kiderült, hogy barátnője és bizalmasa, Csoj Szun Szil személyi és kormányzati döntésekbe is beleszólt, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt soha. Az ügyészség szerint a kormány állítólag nyomást gyakorolt több tucat dél-koreai nagyvállalatra, hogy több tízmillió dollárt adományozzanak két alapítványnak, amelyek Csoj Szun Szil ellenőrzése alatt állnak.
Pak október vége óta már háromszor kért nyilvánosan bocsánatot a botrány miatt, de a kedélyek ettől még nem akartak lecsillapodni, és hetek óta százezrek demonstrálnak az elnök ellen. Mindeközben a dél-koreai hadsereg parancsnoka éberségre intett az esetleges észak-koreai provokációk miatt. ”Nagy a valószínűsége annak, hogy az észak-koreai hadsereg a dél-koreai politikai helyzetre való tekintettel meglepetésszerűen provokatív lépéseket tesz, hogy éket verjen a dél-koreai emberek közé” – magyarázta Li Szun Dzsin tábornok.
Ju Il Ho dél-koreai pénzügyminiszter szombaton vezető tisztségviselőkkel találkozott, akiket arra kért: tegyenek előkészületeket annak biztosítása érdekében, hogy a kormány 2017 elején gyorsan el tudja fogadtatni a jövő évi költségvetést. Eközben a pénzügyminiszter-helyettes válságtanácskozást tartott befolyásos tisztségviselőkkel, és az ülésen elhangzott, hogy a kormány óvintézkedéseket fog tenni a piacokat esetleg destabilizálni tudó tényezők ellen. A Koreai Bank szerint az államfő elleni indítványnak csak korlátozott hatása lesz a hazai gazdaságra, azt ugyanis elsősorban a külső faktorok befolyásolják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06