Puccs
Diákotthonok alapítói ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban
A török hatóságok szerint Fethullah Gülen muzulmán hitszónok áll a júliusi puccskísérlet mögött.
2016.12.08 13:40próba
Fotó: AFP
Elfogatóparancsot adott ki csütörtökön az ankarai főügyészség húsz török tartományban olyan diákotthonok és partnercégeik alapítói, ügyintézői, valamint alkalmazottai ellen, amelyek állítólag kapcsolatban állnak a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmával - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A 136 érintett közül 35 embert már előállított a rendőrség. Hetvenen feltehetően azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazást is használták, amelyről a török vezetés azt állítja, hogy szerepet játszott a hatalomátvételi kísérlet koordinálásánál. Az egyik gyanúsított valószínűleg az Egyesült Államokban tartózkodik.
A hivatalos török álláspont szerint a szintén Amerikában élő Gülen hálózata terrorszervezet, amely hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszektorba. A folyamatban a hitszónok állítólag saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott. Gülen tagadja, hogy köze lenne a történtekhez.
A kormány a puccskísérlet után rendkívüli állapotot hirdetett az országban és átfogó vizsgálatokat indított. A nyomozások a haderőn túl kiemelten érintik a rendőrséget, a csendőrséget, a parti őrséget, az igazságügyet, az oktatást, az egészségügyet és a médiát. Négy és fél hónap alatt eddig országszerte mintegy 36 ezer embert vettek őrizetbe, és több mint 110 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el állásából.
Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a hatalom arra használja fel a helyzetet, hogy ne csak az összeesküvőkkel és támogatóikkal számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat.
A gülenista mozgalom 160 országban legalább 2000 oktatási intézményt működtet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


