Migráció
Botrány Németországban: az ARD hallgatott a gyilkossággal gyanúsított menekült letartóztatásáról
A 17 éves afgán fiatalt azzal gyanúsítják, hogy októberben megerőszakolt és megölt egy német orvostanhallgatót.
2016.12.05 17:52MTI
Fotó: Twitter
Németországban széles körben bírálják az ARD országos köztelevíziót, amiért nem számolt be egy nemi erőszak és gyilkosság gyanúsított fiatalkorú afgán menedékkérő őrizetbe vételéről.
Ahogy arról korábbanmi is beszámoltunk, a baden-württembergi Freiburgban nevelőszülőknél elhelyezett 17 éves menedékkérőt egy 19 éves helyi egyetemista lány halálával kapcsolatban gyanúsították meg. A holttest még október közepén került elő, és miután november elején az alig 20 kilométerre fekvő Endingennél történt egy hasonló haláleset, felmerült, hogy fiatal nőkre vadászó sorozatgyilkos jelent meg a térségben, aminek révén az ügy országos figyelmet keltett.
A gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe, és míg a ZDF országos köztelevízió és a kereskedelmi csatornák beszámoltak a nyomozás fejleményéről, az ARD esti híradójában nem szerepelt a hír. A szerkesztőséghez már akkor számos panasz érkezett, mire egy közösségi oldalon közölték, hogy azért tekintettek el az eset ismertetésétől, mert nem országos, hanem csak regionális jelentőségű ügynek értékelték, és betartották azt a szabályt, hogy származástól függetlenül fokozottan kell védeni a fiatalkorúakat.
A szerkesztőségi állásfoglalás olajat öntött a tűzre. Utána már nemcsak nézők, médiafogyasztók bírálták a csatornát, hanem számos szerkesztőség is. Például a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap, amely hétfői kommentárjában kiemelte: kétségtelen, hogy az ügynek van hírértéke, és nem szabad elhallgatni egy gyilkosságot, ha a gyanúsított menekült. Hozzátették, hogy biztosan rosszul jár, aki görcsösen igyekszik elkerülni, hogy elnyerje a "rossz oldal" tetszését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


