Illegális bevándorlás
Sok migránst embercsempészek kényszerítenek Európába
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden közzétett tanulmánya szerint Líbiából sok migránst embercsempészek kényszerítenek Európába.
2016.11.22 14:29MTIJoel Millman, a szervezet szóvivője azt állítja, hogy embercsempészek kényszerítik a Líbiába érkezett migránsokat – néha fegyvert szegezve rájuk – az európai vízi útra, miután azok családjaitól váltságdíjat csikartak ki.
Az IOM adatai szerint a Líbiába érkezettek 56 százaléka vándorlása végállomásának szánta az észak-afrikai országot, és alig 30 százalékuk felelte azt a szervezet kérdezőbiztosainak, hogy Olaszországba, Franciaországba, vagy Németországba akar utazni.
A megkérdezettek zöme fiatal férfi, aki Nigerből, Egyiptomból és Szudánból vándorolt Líbiába. Kilencven százalékuk azt mondta, hogy a jobb megélhetési lehetőség vonzotta az észak-afrikai országba.
Líbiát ugyanakkor nem a békés gazdasági virágzás, hanem a teljes káosz jellemzi. A kőolajban gazdag ország Moamer Kadhafi egykori diktátor 2011-es bukását követően egymással versengő milíciák prédájává vált.
Tavasz óta nemzetközi támogatással egységkormány működik Tripoliban, de annak tényleges hatalma kicsi, és Tobrukban még mindig van egy nemzetközileg el nem ismert párhuzamos hatalmi szervezet, miközben az ország egyes területeit továbbra is különféle milíciák ellenőrzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


