Sok halott, rengeteg sebesült
Súlyos vonatszerencsétlenség történt Indiában
Többtucatnyian meghaltak.
2016.11.20 08:06MTILegalább kilencvenen meghaltak és több mint százötvenen megsérültek abban a súlyos vonatszerencsétlenségben, amely India északi, Uttar Prades államában történt vasárnap - közölte a rendőrség és vasúti tisztségviselők.
Az első híradások még harminc halottról szóltak, de már azokban jelezték, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval nagyobb lehet. A legfrissebb adatok sem véglegesek, mert még sokan vannak a roncsok között. A sérültek közül mintegy kéttucatnyinak súlyos az állapota.
Egy személyvonat 14 kocsija kisiklott (Fotó: AFP)
A baleset az észak-indiai Kánpur iparváros közelében történt kora hajnalban. Az Indore és Patna között közlekedő személyvonat 14 kocsija kisiklott és összeroncsolódott, néhány felborult. Ennek oka egyelőre nem ismert. Több utas azt mondta, érzése szerint a vonat nem haladt túl gyorsan.
Még nem tudni, hogy miért történt a baleset (Fotó: AFP)
Indiában van a világ negyedik leghosszabb vasúthálózata, naponta mintegy húszmillió ember közlekedik vonaton, de a baleseti statisztikák kétségbeejtőek, évente több ezren halnak meg vonatszerencsétlenségekben. Gyakoriak a tragikus kimenetelű kisiklások is. Tavaly márciusban 39 ember halt meg és 150 megsérült egy ugyancsak Uttar Prades-i vonatbalesetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


