Illegális bevándorlás
Migránsok százai vesztek oda hajótörésekben
Csak csütörtökre virradóra mintegy 100, Afrikából Európába igyekvő ember vesztette életét.
2016.11.17 16:03MTITöbb mint 340 migráns veszett oda vagy tűnt el az elmúlt napokban a Földközi-tengeren négy hajótörésben - adta hírül csütörtöki Twitter-bejegyzésében a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
A szervezet egyik szóvivője, Flavio Di Giacomo elmondta, hogy csak csütörtökre virradóra mintegy 100, Afrikából Európába igyekvő ember vesztette életét, miután gumicsónakjuk bajba került a Földközi-tengeren.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezetnek a hajó 27 utasát sikerült kimentenie a hullámok közül, és hét holttestet szállított partra.
Hétfőn és kedden 11 migráns vesztette életét és 230 tűnt el Líbia partjainál.
Az olasz parti őrség szerint szombat óta 3200 embert mentettek ki túlzsúfolt, hevenyészett hajókról a térségben.
Giacomo úgy tudja, hogy a legutóbbi esetekkel együtt 4500 fölé emelkedett azoknak a száma, akik idén odavesztek vagy eltűntek a Földközi-tengeren. 2016 a leghalálosabb év az Európa felé tartó migránsok számára, akik idén gyakrabban választották útvonalul az Észak-Afrikát Olaszországgal összekötő tengeri szakaszt, amely jóval veszélyesebb az égei-tengeri görög szigetekre Törökországból vezető rövid átkeléseknél.
A szóvivő úgy véli: a halálos áldozatok növekvő számához hozzájárul az is, hogy a csempészek az egyre könyörtelenebb, télire forduló időjárás ellenére nekivágnak a szeszélyes tengernek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


