Megélhetési problémák Ukrajnában
Több ezren tüntetnek Kijevben, a belváros több utcáját lezárták
Több ezren vonultak kedden utcára Kijevben különböző megélhetési problémák miatt tiltakozva, a kijevi vezetés szerint viszont a megmozdulás mögött Moszkva áll, melynek célja a helyzet destabilizálása Ukrajnában.
2016.11.15 14:05MTIA kijevi rendőrség közlése szerint délre összesen mintegy hatezer tüntető gyűlt össze több különböző helyszínen a belvárosban. A hírforrásokban megjelent becslések szerint több mint háromezren tüntetnek a parlament épülete előtt, de demonstrálók állnak a nemzeti banknál és az elnöki hivatal előtt is. Helyszíni beszámolók szerint a jegybanknál tüntetők a bankbezárások miatt elvesztett betétjeikért kártérítést követelnek, illetve ragaszkodnek Valerija Hontarjeva jegybankelnök lemondásához. A betétesek kártérítéséről éppen kedden tűzött napirendjére egy előterjesztést a parlament.
Egyes tüntetők azt mondták újságíróknak, hogy a rezsiköltségek növekedése, mások pedig azt, hogy a kenyér árának emelkedése miatt vonultak utcára. Egy helyi újságíró a Facebook-oldalán azt állította, hogy a tüntetésen való részvételért 125 hrivnyát (mintegy 1400 forintot) ajánlanak a "szervezők", ezt azonban több demonstráló a jegybanknál tagadta.
A hatóságok több utcát lezártak, több helyen fémdetektoros kapukat állítottak fel. A rendfenntartásra körülbelül ötezer rendőrt és nemzeti gárdistát vezényeltek ki. Komolyabb atrocitás egyelőre nem történt. Egyes sajtóforrások szerint a nemzeti banknál mintegy 30 embert őrizetbe vettek, mert szeszes italt osztottak a demonstrációra érkezőknek.
Szintén a Facebookon posztolt ki egy helyi újságíró videofelvételt arról, miszerint több tucatnyi, a Majdan-tüntetésekről jól ismert, úgynevezett "tyitusko", azaz sportos öltözetű fizetett provokátor gyülekezik a kormány épületének környékén.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) előzetesen figyelmeztetett: Oroszország provokációkra készül Ukrajnában, amelyeknek az a célja, hogy előre hozott parlamenti választásokat kényszerítsen ki. Az SZBU előre jelezte, hogy az akciót november 15-én tervezik megkezdeni.
Az SZBU-nál nemrég közölték, hogy olyan dokumentumok jutottak a birtokukba, amelyek szerint "hajtókar" fedőnéven az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló terv készült Moszkvában, és ezt novemberben készülnek elindítani. Ez egybeesik azokkal az információkkal, amelyeket egy ukrán hackercsoport hozott nyilvánosságra a múlt hónap végén. Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport állt elő azzal, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának e-mail-fiókját, s ebben ők is találtak az említett "hajtókar" fedőnevű tervről szóló levelet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06