Szíria
Előrenyomultak a kormányerők Aleppóban
A lázadók pedig fogadkoznak, hogy nem hátrálnak meg.
2016.11.12 14:40MTIA szíriai kormányerők Aleppóban visszafoglalták azt a városnegyedet, amelyet a lázadók a két hete kezdett ellenoffenzívájukban szereztek meg tőlük - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A szíriai állami televízió közölte, hogy a kormányhadsereg megkezdte az esetlegesen hátrahagyott aknák felkutatását a város nyugati részén lévő, visszafoglalt Dahijet al-Aszad negyedben.
Az OSDH szerint a hadsereg és szövetségesei az elmúlt hét folyamán több területet elfoglaltak a lázadóktól, akik offenzívájukkal az ostromzárat akarták megtörni a kezükön lévő negyedek körül.
Zakaria Malahidzsi, a Fasztakim lázadócsoport vezetője elismerte, hogy a hadsereg területeket szerzett, de azt bizonygatta, hogy a lázadók nem hátrálnak meg.
A város évek óta fel van osztva: a kormányerők alapvetően a nyugati, a lázadók a keleti részt tartják ellenőrzésük alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


