Légi baleset
Összeütközött két amerikai harci repülő San Diego partjainál
Csodával határos módon mindkét pilóta túlélte a balesetet.
2016.11.10 09:03MTIÖsszeütközött két amerikai harci repülő szerdán a Csendes-óceán fölött San Diego partjai közelében, de mindkét pilóta túlélte a balesetet - adták hírül amerikai katonai források.
A két együléses, F/A-18-as Hornet típusú repülővel a pilóták gyakorlatozás közben ütköztek egymásnak.
Egyikük le tudott szállni sérült gépével a baleset után a közeli légi bázison, a másik pilóta pedig sikeresen katapultált, és hamarosan kimentették a jéghideg vízből. Mindkét pilótát orvosi megfigyelésre kórházba vitték.
A baleset oka még nem ismert, kiderítésére vizsgálat indult.
Októberben és júliusban is történtek balesetek ugyanilyen repülőkkel gyakorlatozás közben. Az egyik pilóta életét vesztette, a másik katapultált, és nem esett baja.
A szerdai eset hírére Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka elrendelte, hogy egy napra szüneteljen a gyakorlatozás. Körlevelében rámutatott arra, hogy az idén már 140 amerikai tengerészgyalogos vesztette életét, ám csupán egyetlen egy harc közben.
Neller elrendelte, hogy a tisztek keressenek megoldásokat a hadgyakorlatok biztonságának javítására, mert - mint írta - "túl sok olyan tengerészgyalogost veszítünk el, akinek a halála elkerülhető lenne".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


