Pálfordulás
A volt francia gazdasági miniszter elindul az elnökválasztáson
Emmanuel Macron egyre élesebben bírálja volt kollégáit.
2016.11.11 04:31MTIEmmanuel Macron, a posztjáról politikai ambíciói miatt augusztusban lemondott francia gazdasági miniszter indulni fog a jövő évi elnökválasztáson - erősítette meg kedden a hónapok óta folyó találgatásokat a politikus környezete az AFP francia hírügynökségnek.
Francois Hollande államfő korábbi bizalmasa és gazdasági tanácsadója december 10. előtt jelenti be hivatalosan a jelöltségét, amelyhez a környezete szerint "minden feltétel adott".
A 38 éves szociálliberális politikus márciusban önálló politikai mozgalmat alapított En marche (Indulás!) elnevezéssel, amelynek célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon. Emmanuel Macron akkor elmondta, hogy elégedetlen a jelenlegi baloldallal. Július 12-én Párizsban tartott nagygyűlésén pedig azt ígérte mintegy 3500 fős hallgatóságának, hogy a 2017-es választásokon győzelemre viszi a pártját. Amióta augusztusban kilépett a kormányból, Emmanuel Macron egyre élesebben bírálja volt kollegáit.
Egy kedden nyilvánosságra hozott felmérés szerint a franciák 49 százaléka jó véleménnyel van Macronról, ami arra utal, hogy a bal- és jobboldal közötti megosztottságot meghaladó, pártok feletti elképzeléseivel egyre többeket hódított meg az elmúlt hónapokban, elsősorban az üzleti körökben és a fiatalok táborában.
A politikusokhoz közelálló források szerint eddig 1700 helyi szervezetett hozott létre a párt, és 2,8 millió eurós adományt gyűjtött össze a választási kampányhoz.
Emmanuel Macront 2014 augusztusban nevezte ki Francois Hollande gazdasági miniszternek. A közvélemény előtt addig ismeretlen, bankárból lett politikus korábban az államfő gazdasági tanácsadója volt. Nevéhez fűződik a másfél évvel ezelőtt elfogadott gazdasági reformcsomag, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése volt. Jóllehet a magas munkanélküliség miatt a francia kormány gazdaságpolitikája a kezdetektől népszerűtlen, azt a választók elsősorban Francois Hollande számlájára írják, aki júliusban már leváltással fenyegette meg a kormányból rendszeresen "kibeszélő" Macront, aki a szocialisták elképzeléseinél liberálisabb reformokat sürgetett.
Macron jelöltsége még kiszámíthatatlanabbá teszi a baloldal helyzetét alig fél évvel az elnökválasztás előtt. A tíz százalék alatti népszerűségi mutatóval rendelkező Francois Hollande ugyanis csak decemberben mondja meg, hogy jelölteti-e magát újra. Jelöltsége azonban nem automatikus, miután neki is részt kell vennie januárban a baloldal elnökjelölt-állító választásán. Amennyiben Francois Hollande nem indul, miniszterelnöke, Manuel Valls feltehetően megméretteti magát az előválasztáson. A kormányfő és Emmanuel Macron ugyanazt a szociálliberális politikát képviseli, s a baloldalon belül nagy riválisoknak számítanak.
A kormány mérlege és a baloldali megosztottság miatt azonban valamennyi felmérés azt mutatja, hogy bárki is nyeri meg a baloldali előválasztást, nincs esélye bejutni az elnökválasztás májusban esedékes második fordulójába, ahol várhatóan Marine Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje és a novemberi jobboldali előválasztás győztese mérkőzhet meg egymással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06