Amerikai elnökválasztás
Donald Trump leadta szavazatát
Leadta szavazatát a keddi amerikai elnökválasztáson Donald Trump republikánus párti elnökjelölt, aki a feleségével együtt New Yorkban járult az urnák elé.
2016.11.08 21:44MTIA republikánus elnökjelölt és felesége helyi idő szerint délelőtt 11-kor jelent meg az egyik New York-i iskolában berendezett szavazóhelyiségben. A környéket óriási rendőri biztosítással védték, és Donald Trumpot is - miként Hillary Clintont - szimpatizánsok várták az utcán.
Donald Trump a voksolás után nem adott nyilatkozatot a szép számban jelenlévő újságíróknak, de menet közben egy-egy mondatot elejtett, és a saját, szerinte várható győzelméről szólt. "Nagyon jól áll a helyzet" - mondta az egyik újságírónak. A másikuk megkérdezte tőle, kire szavazott, mire Trump azt felelte: "nehéz döntés volt".
A Trump házaspárt a szavazóhelyiségben várta már Donald Trump leánya, Ivanka Trump is, aki szintén a családjával érkezett.
Donald Trumppal szinte egy időben voksolt Indianapolisban a republikánus alelnökjelölt, Mike Pence, aki Indiana állam kormányzója.
New Yorkban - az előzetes hírekkel ellentétben - nem érzékelhető terrorfenyegetettségre utaló, megerősített rendőri jelenlét. Viszont a mindig pezsgő kulturális élettel dicsekedő metropolisz a választás napján csendesebb. A Broadway színházai ugyanis zárva tartanak, s nem lesz előadás a Metropolitan Operában és a tekintélyes Carnegie Hallban sem.
Közben megkezdődött a szavazás a középnyugati államokban és a világűrben is. Az amerikai asztronauták egy 1997 óta érvényben lévő törvény értelmében a világűrből is szavazhatnak, voksukat emailben küldhetik el a NASA houstoni központjába. Most Shane Kimbrouck szavaz így. Ő október 19-én érkezett az orosz Szojuzzal a nemzetközi űrállomásra, ahol négy hónapig tartókodik majd. A galvestoni megyei választási hivatal a NASA szuperbiztonságos rendszerén keresztül küldte el neki az elektronikus szavazáshoz szükséges dokumentumot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


