Moszul ostroma
Elmenekült a terroristavezér Moszulból
Abu Bakr al-Bagdadi 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.
2016.11.07 18:07MTIAbu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője elmenekült Moszulból - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az iraki hadsereg közlésére hivatkozva.
Az iraki fegyveres erők sajtóosztályának közlése szerint hírszerzési források megerősítették, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.
Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére (Fotó: Getty)
A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy a bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam “új tevékenységi területének” nevezte a szomszédos államot.
Fuád Maszúm iraki elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott exkluzív interjújában vasárnap azt mondta: bízik abban, hogy országa fegyveres erői az év végéig kiűzik Moszulból a szélsőségeseket, és ha ez bekövetkezik, akkor nem fognak már sokáig kitartani a szíriai Rakkában sem.
Az iraki elnök rámutatott, hogy terveik szerint nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket.
“Reméljük, hogy el tudjuk fogni Bagdadit, mivel Szaddám Huszeinhez hasonlóan bíróság elé szeretnénk állítani” – utalt Maszúm az iraki diktátorra, akit egy iraki törvényszék ítélt halálra emberiesség elleni bűnökért, s 2006-ban kivégezték.
Három hete indult meg a nagyváros ostroma
Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, amelyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam “kalifátusát”.
Az iraki erők a hadművelet megindítása óta már elérték Moszul külvárosait. Amerikai becslések szerint 3-5 ezer szélsőséges fegyveres lehet a városban, miközben Bagdad 25 ezer embert mozgósított Moszul visszafoglalására, és a kormányerők az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légierejének támogatását is élvezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


