Közel-keleti kilátástalanság
Szíriai állami média: a felkelők mérgező gázt vetettek be Aleppóban
A támadás több mint 30 embernél okozott fulladásos panaszokat - közölte vasárnap az állami média. A bejelentést az ellenzék hazugságnak nevezte.
2016.10.30 15:21MTIA felkelők mérgező gázt vetettek be vasárnap az észak-szíriai Aleppó kormányzati ellenőrzés alatt álló részén, s a támadás több mint 30 embernél okozott fulladásos panaszokat - közölte vasárnap az állami média. A bejelentést az ellenzék hazugságnak nevezte.
A SANA állami hírügynökség szerint az egyik lakónegyedre "mérgező gázokat tartalmazó lövedékeket" lőttek ki. Az állami televízió idézte egy aleppói kórház igazgatóját, aki szerint 36 ember - civilek és katonák - került be hozzájuk klórgáz okozta fulladás miatt.
Zakaria Malahifdzsim, az aleppói felkelőcsoport egyik vezetője tagadta a jelentést, és hazugságnak nevezte azt.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet megerősítette, hogy a kormányerők tagjai köréből érkezett jelentés "légzési nehézségekről" a frontvonal két zónájában, de azt nem tudni, hogy klórgáz okozta-e.
Az AFP francia hírügynökség az OSDH-ra hivatkozva arról számolt be vasárnap, hogy az utóbbi 48 órában 38 polgári személy vesztette életét és 250-en sebesültek meg az ellenzék Nyugat-Aleppóra mért tüzérségi támadásaiban.
Pénteken a felkelők átfogó támadást indítottak Aleppóban, hogy megtörjék az ostromgyűrűt, amelyet hetekkel ezelőtt vont területeik köré a hadsereg.
🚨BREAKING: "Syrian" rebels we back are firing chemical weapons in Aleppo#GoHillary to The Hague for war crimes 👏🏻https://t.co/6Cf0SvABwy pic.twitter.com/pLt3vZISO0
— Jared Wyand 🇺🇸 (@JaredWyand) 2016. október 30.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06