Illegális bevándorlás
Németországba kerülhet a calais-i dzsungel több száz lakója
A Calais-ből érkező menedékkérők jelentős részét minden bizonnyal Észak-Rajna-Vesztfáliában kellene elhelyezni - írta a tartományi lap.
2016.10.25 15:48MTINémetországba kerülhet a franciaországi Calais dzsungel néven ismert illegális menekülttáborának több száz lakója - írta kedden a Rheinische Post című német lap.
A düsseldorfi lap értesülése szerit a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) azzal számolnak, hogy a francia hatóságok a rögtönzött sátortábor felszámolása nyomán több száz menedékkérő átvételét kérik majd, arra hivatkozva, hogy Németországban vették nyilvántartásba őket.
A francia fél a menedékkérők visszaküldését a menekültügyet európai uniós szinten szabályozó úgynevezett dublini rendelet alapján kérheti, amely főszabályként előírja, hogy abban a tagállamban kell lefolytatni a menekültügyi eljárást, amelyben regisztrálták a kérelmező belépését az EU területére. A Rheinische Post forrásai szerint a német fél nyitott az esetleges francia megkeresésekre. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy az érintett menedékkérők Franciaországban bíróságon megtámadhatják a Németországba küldésükről rendelkező menekültügyi hatósági határozatot.
A Calais-ből érkező menedékkérők jelentős részét minden bizonnyal Észak-Rajna-Vesztfáliában kellene elhelyezni - írta a tartományi lap. Az Észak-Rajna-Vesztfáliában ellenzékben lévő Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy szakpolitikusa szerint nem kellene átvenni Franciaországtól menedékkérőket. Németország "éppen elég menekültet fogad be, és Franciaországnak is hozzá kell járulnia" a menekültkérdés rendezéséhez - mondta a lapnak Gregor Golland.
A tartományi gyűlés (Landtag) képviselője hozzátette: azért is ellenzi a Calais-ből esetlegesen érkezők befogadását, mert "a franciák nem voltak hajlandóak befogadni menekülteket Németországból".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


