Kitörtek
Drogfüggők szabadultak el Vietnamban
Több mint 500 kábítószerfüggő páciens szökött meg Vietnamban egy rehabilitációs intézményből.
2016.10.24 11:10MTIA páciensek vasárnap este törtek ki az épületből, miután kapákkal, lapátokkal és poroltó készülékekkel ablakokat törtek ki, s megrongáltak több ajtót és falat is. Összesen 562 kábítószerfüggő – köztük 56 nő – szökött meg a dél-vietnami Dong Nai tartományban lévő intézetből – írta a VnExpress vietnami hírportál.
Hétfő reggelig a szökevények mintegy kétharmadát sikerült visszavinni. A Dong Nai tartományi önkormányzat egy tisztségviselője cáfolta, hogy cselekményükkel a páciensek az intézetben uralkodó rossz körülmények és a túlzsúfoltság ellen tiltakoztak volna.
A Vietnamban érvényben levő szigorú törvények értelmében a kábítószerfüggőket arra kényszerítik, hogy két évet töltsenek el állami elvonóintézetben. Szökési kísérletek gyakran előfordulnak.
Egy svéd emberi jogi szervezet szeptemberben arról adott hírt, hogy a vietnami elvonóintézetekben kínzással felérő körülmények között tartják fogva a pácienseket.
Hivatalos becslések szerint a 90 millió lakosú délkelet-ázsiai országban 180 ezer kábítószerfüggő él, többségük heroint vagy szintetikus drogokat használ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


