Állati
Több mint kétezer birka lepte el a spanyol főváros utcáit
Az óriási, bégető és kolompoló nyájat Madrid belvárosán terelték keresztül.
2016.10.23 19:30MTITöbb mint kétezer birka lepte el a spanyol főváros utcáit vasárnap; az immáron huszonkét éves múlttal rendelkező felvonulással a legeltetési útvonalak megőrzésére és karbantartására kívánják felhívni a pásztorok a figyelmet.
A pásztorok az óriási, bégető és kolompoló nyájat Madrid belvárosán terelték keresztül, amelyet mint minden évben, most is órákra lezártak. A nyájat népviseletbe öltözött lovasok és hagyományőrző csoportok is kísérték.
A nem mindennapi menet óriási látványosságnak számít, a turistáknak pedig igazi meglepetés, hiszen kevesen ismerik ezt a már hagyományosnak tekinthető eseményt.
Spanyolországban több száz éve alkalmazzák a vándorlegeltetést mint állattartási formát. Az országot átszelő, összesen több mint 120 ezer kilométer hosszú útvonal közül nem egyet már több mint 600 éve használnak. Az utak egy részére azonban veszélyt jelent a városok terjeszkedése, többségük pedig folyamatos ellenőrzést és felújítást igényel.
Az állattartók ebben az évben azt is kérték a madridi önkormányzattól, hogy tegyen intézkedéseket a birkahús fogyasztásának ösztönzése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


