Sokakat még keresnek
Mianmari tragédia: félszázra emelkedett a kompbaleset áldozatainak száma
A túlzsúfolt folyami komp utasai között sok diák, munkás és tanár volt, akik hazafelé tartottak, hogy megünnepeljék Buddha földre szállásának napját.
2016.10.19 12:22MTINegyvennyolcra emelkedett a hét végi mianmari kompbaleset halálos áldozatainak száma, és több tucatnyi eltűntet továbbra is keresnek - derült ki helyi tisztségviselők szerdai beszámolójából.
Több tucatnyi embert továbbra is keresnek (AFP/Getty)
A hétfői jelentések még 25 halottról szóltak. A tragédia a Csindvin folyón történt, Mandalaj nagyváros közelében.
A túlzsúfolt folyami komp utasai között sok diák, munkás és tanár volt, akik hazafelé tartottak, hogy megünnepeljék Buddha földre szállásának napját.
A mentők vezetője szerint körülbelül 250-en utazhattak a kompon, miközben az legfeljebb 150 embert szállíthatott volna. Összesen 125 utast sikerült kimenteni, és nagyjából százan veszhettek oda a mentők becslése alapján.
A szállítóeszköz személyzetének négy tagját letartóztatták, egy ötödiket még mindig köröznek, valamint keresik a komp tulajdonosát is.
A hajószerencsétlenségek gyakoriak Mianmarban, mert a járművek rossz állapotban vannak, és a járatok rendszerint túlzsúfoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


