Illegális bevándorlás
Magyarokkal verekedtek össze menekültek Németországban
Összeverekedett egy menekültekből és egy magyarokból álló csoport a Németország délnyugati részén található Gammertingenben.
2016.09.27 20:38MTI
DPA
Az eset még múlt keddre virradó éjjel történt a Baden-Württemberg szövetségi tartománybeli településen, a Sigmaringer utcában, egy vendéglőnél.
A Schwäbische Zeitung című német regionális napilap információi szerint a két tábor röviddel éjfél előtt a vendéglátó helyen szólalkozott össze, majd a veszekedés az utcán is folytatódott. A menekültek időközben erősítést kértek, és mikor az megérkezett, a mintegy 10 fős magyar társaság autókkal el akart menekülni. Néhányaknak ez sikerült, de az egyik jármű nem tudott elindulni.
A menekültek ekkor már 20-an voltak és a náluk lévő baseballütőkkel és lécekkel megrongálták az autót, betörték annak üvegeit és súlyosan megsebesítettek kettőt a jármű három utasa közül.
A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és egy helikoptert is bevetett.
Az ügyészség nyomozást indított az ügyben - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


