Szíria
Intenzív légicsapások érték Aleppót, sokan meghaltak
Legalább 70 halottja van az észak-szíriai Aleppóban a felkelők kezén lévő negyedek elleni intenzív bombázásoknak, és több mint 40 épület megsemmisült péntek reggel óta.
2016.09.23 17:49MTILegalább 70 halottja van az észak-szíriai Aleppóban a felkelők kezén lévő negyedek elleni intenzív bombázásoknak, és több mint 40 épület megsemmisült péntek reggel óta - adta hírül Ammar as-Selmo, a Szíriai Polgári Védelem nevű, "fehérsisakosoknak" is nevezett csoport helyi vezetője.
A bombázások a Szíriai Polgári Védelem Kelet-Aleppóban lévő négy központjából hármat romboltak le, ezzel megszakították a mentőmunkálatokat végző csoport tevékenységét. A támadások megsemmisítették a csoport üzemanyagraktárát is – ismertette Selmo. Hozzáfűzte: a csoport tevékenységét fel kellett függeszteni az üzemanyaghiány, felszerelésük megsemmisülése, valamint a bombázás intenzitása miatt.
A damaszkuszi rezsim harci repülőgépei már második napja nagyszabású légi támadásokat hajtanak végre a felkelők és kormányerők közt megosztott városban. Aleppó bombázása és ágyúzása még hosszabb ideig is eltarthat, utána a hadsereg földi offenzívát tervez a felkelők kerületei ellen – közölte a nap folyamán a szíriai állami hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó szíriai katonai tisztségviselőre hivatkozva.
Damaszkusz hétfőn felmondta a Moszkva és Washington által kimunkált korábbi, egyhetes fegyvernyugvást.
A Right Livelihood Award Alapítvány csütörtökön közölte, hogy a szíriai polgárháborúban a civilek megmentéséért dolgozó “fehérsisakosok” kapták idén az egyik Alternatív Nobel-díjat.
A díj bírálóbizottsága kiemelte azt a “kivételes bátorságot, érzékenységet és humanitárius elkötelezettséget”, amellyel a “fehérsisakosokként” ismertté vált szervezet dolgozik a polgárháború bajbajutottjainak mentésén.
A 2013-ban alapított csoportban, amely az infrastruktúra helyreállításában is részt vesz, jelenleg 3 ezer helyi önkéntes dolgozik. A Right Livelihood Award alapítvány szerint mintegy 60 ezer ember köszönheti életét a fehérsisakosoknak, míg önkénteseik közül több mint 100-an vesztették életüket munka közben. Most először kapta az elismerést szíriai díjazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06