Este 11 és délelőtt 10 óra között
Betiltották Kijevben az éjszakai alkoholárusítást
A kijevi önkormányzat határozatot hozott csütörtökön, amelyben megtiltotta a szeszes italok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben.
2016.09.23 05:30MTIAz éjszakai alkoholárusítás tilalmát a 100 fős kijevi városi tanács 86 képviselője támogatta. A testület utasította a főpolgármesteri hivatal illetékes osztályát, hogy a döntésről értesítse a fővárosban működő üzletek tulajdonosait. A tilalom egyaránt vonatkozik a szupermarketekre és a kisboltokra is, nem terjed ki viszont az éttermekre.
A tanács ülésén a határozatot ismertető képviselő, Vladiszlav Mihajlenko elmondta, hogy külföldi országok gyakorlata alapján vezetik be a szeszes italok éjszakai árusításának tilalmát. Szavai szerint hasonló szabályozás van érvényben Svédországban, Finnországban, Lettországban, Litvániában, valamint Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is. Hozzátette, hogy Ukrajnában is több város vezetése vezetett be ilyenfajta korlátozást az alkohol árusítására, tudomása szerint a kárpátaljai Ungvár, valamint Szumi, Luck és Herszon, továbbá Munkácson Poltavában, Kremencsugban és más településeken is tervezik ennek bevezetését.
A képviselő rámutatott arra, hogy a statisztikai adatok alapján Ukrajnában évente 40 ezren halnak meg túlzott szeszes ital fogyasztás, alkoholizmus okozta megbetegedések következtében.
A tanács egyik képviselője, Ihor Balenko a vitában kétségének adott hangot afelől, hogy az intézkedés hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. "Ha valami eltűnik a legális kereskedelemből, más mechanizmusok lépnek működésbe" - jelentette ki. Példaként hozta, hogy taxisok szállíthatnak házhoz ezentúl szeszes italt, megjelenhetnek illegális italmérések, esetleg olcsó éttermek nyílnak valójában nem elsősorban ételek, hanem alkohol árusítására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


