EU-csúcs
Megkezdődött az első britek nélküli EU-csúcs
A csúcstalálkozó az EU jövőjéről folytatandó, nyílt és közvetlen párbeszédre szeretne lehetőséget adni a tagországok vezetőinek.
2016.09.16 10:40MTIMegérkeztek az Európai Unió (EU) 27 tagállamának küldöttségei pénteken délelőtt a tagországok kormány- és államfőinek csúcstalálkozójának helyszínére, a pozsonyi várba, ahol nem sokkal tíz óra után megkezdődött az első olyan, informális uniós csúcstalálkozó, melyen az Egyesült Királyság nem vesz részt.
A csúcstalálkozó az EU jövőjéről folytatandó, nyílt és közvetlen párbeszédre szeretne lehetőséget adni a tagországok vezetőinek.
A több pozsonyi helyszínen zajló, egynapos fórumon olyan aktuális témákról beszélnek majd, mint az unió állapota és jövője, ezen belül a migráció problémaköre, a biztonsági kihívások és a terrorizmus elleni harc, illetve a gazdasági és szociális biztonság, a foglalkoztatottság növelésének lehetőségei, valamint a Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése utáni unió kérdései is.
Hol és hová tart jelenleg az unió, illetve milyen válaszokat lehet és kell adni az uniós polgárok EU-val szembeni bizalomvesztésének jelenségére - előzetes közlések szerint ezek azok a kérdések, amelyek a csúcs most kezdődött első tárgyalásszakaszán kerülnek terítékre.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, még a találkozó kezdete előtt, csütörtökön este kiadott közleményében arra szólította fel a találkozó résztvevőit, hogy tárgyalásaik során "józanul és brutálisan őszintén" tekintsenek az unió problémáira. Kiemelte: az uniót az utóbbi időszakban megrázó különféle válságok után nem szabad úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. A Brexitre utalva hozzátette: józan diagnózist kell felállítani a brit kiválás okairól.
Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön az önreflexió és a kiútkeresés csúcstalálkozójának nevezte a pozsonyi fórumot. A szlovák miniszterelnök pénteken a delegációk érkezése során tett rövid nyilatkozatában úgy vélekedett: a találkozón annak résztvevői rámutatnak, hogy az EU egy olyan egyedülálló projekt, amelyet folytatni akarnak.
A találkozót a nemzetközi és a szlovák sajtó részéről is komoly várakozások előzik meg. Ezzel kapcsolatban a független pozsonyi Pravda pénteki kiadásában megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott: ha a résztvevőknek bármelyik problémás kérdést közös akarattal, többé-kevésbé közös eszközökkel sikerül megoldaniuk, az is sokkal jobb lesz, mintha ehelyett a találkozót csak kínos csend követné. A liberális pozsonyi Sme hasonlóképpen vélekedett, azt írták: ha csupán helyes diagnózist sikerülne felállítani (az unió problémáira) már az azt jelezné, hogy a résztvevők nem feleslegesen rajzolták fel Pozsonyt a térképükre.
A csúcstalálkozó a pozsonyi várban kezdődött első szakasza után a résztvevők egy dunai sétahajózáson vesznek részt, az ott tartott munkaebéden a tervek szerint a Brexit utáni gyakorlati teendők megvitatása kerül napirendre. Délután az állam- illetve kormányfők visszatérnek a várba, hogy az EU következő fél évének gyakorlati tennivalóiról határozzanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


