Szíria
Török harckocsikra támadt az IÁ, halottak
Ez az első alkalom, hogy az IÁ terroristái török katonákat öltek meg Szíriában.
2016.09.07 10:57MTITörök harckocsikra támadt páncéltörő rakétákkal az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet Észak-Szíriában; három török katona meghalt, négyen megsebesültek - írta szerdán a Milliyet című török napilap internetes oldalán.
Ez az első alkalom, hogy az IÁ terroristái török katonákat öltek meg Szíriában. A környéken folyó tűzharcban a Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, szíriai ellenzéki fegyveres csoport két milicistája is életét vesztette, további kettő pedig megsérült.
Az SZSZH múlt vasárnapra teljesen kiűzte a dzsihadistákat a szíriai Dzserablúsz és Azáz települések közötti csaknem 100 kilométer széles sávból. Az IÁ ezzel elvesztette az utolsó kapcsolatát is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphatott. Az SZSZH és a török tüzérség most dél felé, Báb város irányába nyomul előre. Báb mintegy 30 kilométerre délre fekszik a határtól, és Rakka után az IÁ második legfontosabb szíriai központjának tartják, fontos ipari és kereskedelmi központ. A török beavatkozás során a dzsihadisták eddig nem mutattak jelentős ellenállást, de szakértők Báb esetében ennek ellenkezőjére számítanak, mert a határ menti sávból az IÁ fegyveresei mind ide menekültek vissza.
Taha Akyol, a Hürriyet című tekintélyes napilap tárcaírója szerdai publicisztikájában arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszerzett területek megtartása érdekében Ankarának egyre erőteljesebb jelenlétre lesz szüksége a térségben, különben az IÁ megpróbálhat visszaszivárogni.
Ankara a közelmúltban indított Eufráteszi Pajzs elnevezéssel hadműveletet a határ szíriai oldalán, hogy a térséget megtisztítsa a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, valamint a szíriai kurd fegyveresektől, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amelynek erői a közelmúltban átléptek az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzésük alá vonták Manbídzs városát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


