Olaszországi földrengés
Mentőkutyával is találkozott a pápa
Mentőalakulatok tagjaival és azzal a keresőkutyával is találkozott szombaton a Szent Péter téren a katolikus egyházfő, amely élve talált meg a romok alatt egy négyéves kislányt a pusztító olaszországi földrengés után.
2016.09.03 18:05MTIA pápa megsimogatta a Leo nevű fekete labradort, gazdájának és a katasztrófaelhárítók többi tagjának, valamint az önkénteseknek pedig köszönetet mondott az eddig végzett munkájukért. Leo segítségével találták meg Pescara del Trontóban az augusztus 24-ei földrengés után tizenhat órával a romok alatt a négyéves Giorgiát, akit kilencéves nővére, Giulia az élete árán védett meg a rájuk zúduló törmelékektől. A nagyobbik gyermek a testével oltalmazta kishúgát, aki órákig feküdt nővére holtteste alatt.
Leo szerdán Angela Merkel német kancellárral és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel is találkozott a két politikus maranellói megbeszélésén.
Szombaton egy másik kutya, Romeo is bekerült a hírekbe. A Golden Retrievert kilenc nappal a földrengés után épen és egészségesen, bár kissé legyengülve emelték ki egy ház romjai alól Amatricében. A 12 éves jószág egy parányi helyen vészelte át a természeti katasztrófa óta eltelt napokat. Gazdája már feladta a reményt, hogy életben találják, a romeltakarítás során azonban a katasztrófaelhárítók kétségbeesett kutyaugatásra lettek figyelmesek, ez vezette nyomra őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


