Terrorfenyegetettség
Iszlamista harcosokat is Európába juttató embercsempész-csoportot számoltak fel Ukrajnában
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az ügyészséggel és rendőrséggel karöltve az ukrán-orosz határon működő nemzetközi embercsempész-csoportot számolt fel, amely mások mellett iszlamista harcosokat is az Európai Unióba juttatott Oroszországból.
2016.08.31 14:52MTIAz SZBU honlapján olvasható jelentés szerint a bűnszövetkezetet az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) keleti regionális főosztályának egyik munkatársa irányította, aki hivatali hatalmával visszaélve leplezte az oroszokból, ukránokból és kaukázusiakból álló nemzetközi csoport tagjainak törvényellenes tevékenységét. Az embercsempész "folyosó" mindkét irányba - Oroszországból Ukrajna felé és fordítva is - működött.
Az SZBU munkatársai megállapították, hogy az embercsempész útvonalat az Iszlám Állam terrorszervezet hívei harcosoknak Oroszországból európai uniós országokba juttatására használták fel.
Az SZBU közleménye szerint az embercsempész-csoport egyik tagját a szolgálat munkatársai hétfőn fogták el az észak-ukrajnai Szumi megye területén, amikor két ukrán állampolgárt készült illegálisan átjuttatni Oroszországba. A bűnszervezet többi tagját, közte a csoport vezetőjét ugyanazon a napon Harkivban vették őrizetbe.
Az ügyben az ukrán hatóságok folytatják a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


