Reakció
Égő trágyával dobálták meg az egyik venezuelai lap szerkesztőségét
Maszkos férfiak támadták rá az El Nacional szerkesztőségének épületére, amit Molotov-koktélokkal és égő trágyával dobálták meg. A lap korábban többször is bírálta Nicolás Maduro szocialista elnököt.
2016.08.31 08:59MTIAz El Nacional internetes híroldalán közölte, a férfiak azt kiabálták, hogy az újság elárulta az országot.
A támadók egy "A vég kezdetét jelenti-e a szeptember elsejei felvonulás?" című röpiratot is a helyszínen hagytak, utalva a Maduro menesztését követelő ellenzék csütörtökre szervezett, országos méretű demonstrációjára, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljanak az államfőre. A röpirat azzal vádolta Miguel Henrique Oterót, az El Nacional tulajdonosát, hogy "összeesküdött a nép ellen".
A mély gazdasági válságba süllyedt Venezuelában nagyon feszült a politikai helyzet, az ellenzék hónapok óta követeli az elnök eltávolításáról szóló népszavazás megrendezését.
A sajtószakszervezet szerint az elmúlt három hónapban ez volt a második támadás az El Nacional és a negyedik egy országos sajtóorgánum székhelye ellen.
Közben kiutasították Venezuelából az al-Dzsazíra hírtelevízió forgatócsoportját, amely a két nap múlva kezdődő országos tüntetésről készült tudósítani.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi médiaszervezetnek a világ országait a sajtószabadság mértéke alapján rangsoroló, 180 államot vizsgáló listájában Venezuela a 137. helyen áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


