Iszlám
Száznál több afgán diákot vettek őrizetbe egy pakisztáni Korán-iskolában
A 4 és 18 év közötti tanulóknak nem volt pakisztáni tartózkodási engedélyük, így visszatoloncolják őket Afganisztánba.
2016.08.29 17:50MTIA nyilatkozó rendőrtiszt, Nadím Huszein azt is közölte: bezárták a medreszét, mert nem volt hivatalosan bejegyezve. Akbar Harifal, az északnyugat-pakisztáni Beludzsisztán belügyminisztere – ennek a kormányzóságnak a székhelye Kvetta -, megerősítette az őrizetbe vételeket.
Pakisztán a szélsőségesség elleni akcióterv keretében azután kezdett a területén működő 13 ezer medresze vagy más néven Korán-iskola ellenőrzésébe, hogy elszenvedte történelmének legsúlyosabb merényletét. 2014 decemberében Pesavarban tálibok megrohamoztak egy iskolát, a mészárlásnak több mint 150 halálos áldozata volt.
A Korán-iskolák gyermekek százezreinek nyújtanak alapszintű oktatást, de a tananyag ellenőrzése híján a medreszékben gyakran terjesztenek terrorista tanokat. Egyelőre semmi olyan adatot nem közöltek, amely alapján a szombaton bezárt iskolát kapcsolatba lehetne hozni szélsőséges csoportokkal vagy akciókkal.
Közel 3 millió afgán menekült él Pakisztánban engedéllyel vagy anélkül, az elhúzódó afganisztáni bizonytalanság akadályozza a hazatelepítési programok végrehajtását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06