Földrengés
Még mindig/már megint rázza a föld Amatricét, újabb épületek dőltek össze
Ezernél is több utórengés észleltek a katasztrófa sújtotta olasz területen. Vasárnap délután 3,7-es erősségű rengés történt 10 kilométer mélyen.
2016.08.28 15:49MTI/ma.hu
euroweb.com
Ez jóval nagyobb mélységben történt, mint a szerdai, többszáz halálos áldozattal járó földmozgás. Az éppen azért okozott akkora pusztítást, mert az epicentruma közel volt a földfelszínhez.
Az ANSA olasz hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a Lazio régióbeli kisvárosban ezúttal összedőlt többek között egy iskola is, amelyet néhány éve földrengésbiztosnak nyilvánítottak.
A szerda hajnalban bekövetkezett földrengésben legalább 290-en vesztették életük, a legtöbben Amatricében. Azóta már több mint ezer utórengést jegyeztek fel a térségben.
A katasztrófa sújtotta országrészben a tűzoltók most azon dolgoznak, hogy a romok alól kimentsék azokat a személyes tárgyakat, például fényképeket, amelyek az otthonukat és szeretteiket elvesztő túlélőknek némi vigaszt jelenthetnek. A romos területeket a hatóságok lezárták, így oda nem léphetnek már be a korábbi lakók, kizárólag a tűzoltók.
Francesco Turco, a tűzoltók egyik szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy kollégáival mindent megtesznek a földrengés túlélőiért, hiszen akár egy fénykép vagy bármilyen más emléktárgy reményt adhat nekik és segítséget az újrakezdéshez.
Interferogram (műholdas mozgásvizsgálat) a területről
Full coverage of the #Amatrice earthquake in ascending Sentinel-1 interferogram from @NERC_COMET's Richard Walters. pic.twitter.com/cXiKwyNdiI
- NERC COMET (@NERC_COMET) 2016. augusztus 28.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


