Hadiipar
Itt az iráni válasz az amerikai fenyegetésre
Bemutatták vasárnap Irán új Bavar-373 típusú, saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszerét az iráni nemzeti hadiipari nap alkalmából rendezett teheráni kiállításon, amelyen Haszan Róháni iráni elnök és Hoszein Dehgán védelmi miniszter is részt vett.
2016.08.21 12:37MTI
Twitter Bazaar Teheran
Az eseményről készített fényképeken jól látszik, hogy az iráni fegyverrendszer hasonló az orosz Szu-300-as védelmi rendszerhez. Szakértők szerint a Bavar-373 az orosz rakétarendszer másolata.
Moszkva és Teherán még 2007-ben megállapodott arról, hogy Oroszország Sz-300-as rakétarendszert ad el Iránnak. Az iráni nukleáris program miatt a perzsa állam ellen életbe léptetett nemzetközi szankciók miatt azonban Oroszország 2010-ben felfüggesztette az eladást. Teherán ekkor döntött saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszer kidolgozásáról.
Az iráni atomprogramról 2015-ben született nemzetközi megállapodás után Oroszország idén májusban le is szállította a fegyverrendszer egy részét a perzsa államnak. Dehgán akkor közölte, hogy Irán kifejlesztette saját védelmi rendszerét, a Bavar-373-at, amelynek még 2016-ban megkezdik a tömeggyártását. Elmondta akkor azt is, hogy az iráni rakétarendszer ugyanarra képes, mint az orosz Sz-300-as.
A védelmi miniszter szombati sajtótájékoztatóján közölte: a rendszert, amely képes ballisztikus rakéták, harci repülőgépek, drónok és cirkáló szárnyas rakéták megsemmisítésére, még idén rendszeresítik a fegyveres erőknél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


