Terror ellen
Harci gépeket küld Amerika Szíriába
Az Iszlám Állam ellen küzdő szárazföldi egységek támogatására küldtek gépeket.
2016.08.19 20:38MTIHarci repülőgépet küldött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű koalíció azoknak a szárazföldi egységeknek a megvédésére, amelyek Szíria északi részén támogatják a kurd fegyvereseket - tudatta pénteken az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A kurdok állásait két napja bombázzák a szíriai kormányhadsereg harci repülői.
"Világossá tettük, hogy az amerikai repülőgépek meg fogják védeni a szárazföldi alakulatokat, ha veszélybe kerülnek" - húzta alá Jeff Davis, a Pentagon szóvivője. Hozzátette azonban, hogy az amerikai gépek nem a szíriai kormánygépek elfogására érkeztek Haszaka térségébe, nem kerültek velük összeütközésbe, akkor értek oda, amikor a szíriai repülők már távozóban voltak.
A szárazföldi különleges egységek emberei közül senki nem sérült meg a szíriai harci gépek légicsapásaiban. A Pentagon tájékoztatása szerint a Szíriai Demokratikus Erők nevű milícia tagjait képzik ki és látják el tanácsokkal. Davis elmondása szerint nem messze tőlük csapódtak be a szíriai rezsim bombái.
A kurd fegyveresek kiterjedt területek felett gyakorolnak ellenőrzést Szíria északkeleti részén. Haszaka nagy részét a kurdok irányítják, azonban - a török határ menti el-Kámislihez hasonlóan - a város többi része a kormányerők kezén van. Ez gyakran okoz feszültséget a két csoport között, különösen annak fényében, hogy a szíriai kurdok március közepén bejelentették: a polgárháború 2011-es kezdete óta Észak-Szíriában alakult autonóm térségeik föderációba tömörülnek.
Haszakából kurd tájékoztatás szerint civilek ezreit menekítették ki a rezsim légicsapásai elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06