Kórházba kellett vinni
Hétéves kislány sérült meg súlyosan egy spanyol bikafuttatáson
Kórházba kellett vinni Zaragozában, miután súlyosan megsérült az Alfamen városában rendezett hagyományos bikafuttatáson.
2016.08.17 15:45MTIA kedd esti baleset után a kislány állapota "súlyos, de stabil" a zaragozai kórház szerint. A bika, amelyik áttörte a nézőközönséget védő korlátot, a fenekén és a hasán szúrta meg a gyereket, aki csak úgy tudta megvédeni magát a további sérülésektől, hogy egy közelben parkoló autó alá bújt.
Alfamen polgármestere, Alejandro Gil “szerencsétlen, előre nem látható balesetnek” nevezte a történteket. Elmondta, hogy a bikafuttatás előtt ellenőrizték az egész útvonalat, betartottak minden szabályt, amit az aragónai hatóságok ilyen eseményekre előírnak, “de mindig történhet valami”. Hozzátette, hogy az utóbbi öt évben fokozott biztonsági intézkedések mellett rendezték meg a bikafuttatást.
A leghíresebb spanyol bikafuttatást a pamplonai San Fermín fesztivál keretében tartják, ám országszerte sok száz város és falu rendezi meg nyaranta a maga helyi “encierrosát”. 2015-ben több mint egy tucatnyian vesztették életüket ezeken az eseményeken, mert a felbőszített bikák felöklelték őket.
Egyre több helyi hatóság tiltja be a bikák hergelésével járó rendezvényeket, mások népszavazást rendeznek arról, hogy a lakosság akarja-e a folytatni a hagyományt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


