Bírálta Észak-Koreát
Pszichopatának nevezte a dél-koreai államfőt Phenjan
Phenjan "pszichopatának" nevezte szerdán Pak Gun Hje dél-koreai államfőt, aki előzőleg egy tévébeszédben bírálta Észak-Korea nukleáris ambícióit, és országa önvédelmével indokolta az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer tervezett telepítését.
2016.08.17 13:52MTIA KCNA észak-koreai hírügynökség “egy pszichopata mondotta ostobaságnak” minősítette Pak Gun Hje nyilatkozatát .
Észak-Korea júliusban válaszcsapással fenyegetőzött arra reagálva, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott a THAAD típusú, korszerű amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítéséről.
A tervezett lépés aggodalmat kelt ugyanakkor Kínában is, amely szerint a rendszer az ő területét is fenyegeti, illetve súlyosbítja a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet.
Az aggodalom eloszlatására kedden Pekingben tárgyalt Mark Milley amerikai tábornok, a szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke, aki kínai kollégájának azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszer célja az észak-koreai fenyegetés elleni védekezés, és semmiképpen sem fenyegeti Kínát.
Dél-Korea és az Egyesült Államok az után kezdett el tárgyalni a THAAD telepítéséről, hogy Észak-Korea február elején nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával végzett kísérletet, előtte pedig végrehajtotta negyedik föld alatti atomrobbantását is, megsértve az ENSZ Biztonsági Tanácsának tiltó határozatait.
A két Korea az ötvenes évek elején véres háborút vívott egymással, amelyet követően nem született békeszerződés köztük. Az Egyesült Államok azóta is jelentős katonai jelenlétet tart fenn Dél-Koreában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06