Amerikai elnökválasztás
Tényleg beteg Hillary Clinton?
Mindazok az orvosi jelentések, amelyeket az ő nevében hoznak nyilvánosságra, hamisítványok.
2016.08.17 07:20MTIEgészséges Hillary Clinton - állította egy közleményben a Demokrata Párt elnökjelöltjének kommunikációs vezetője, és a kijelentést megerősítette a politikus orvosa is.
A dokumentumban visszautasították és "zavart összeesküvési elméleteknek" minősítették azokat az elsősorban a jobboldali médiában keringő híreket, amelyek szerint a demokrata párti elnökjelölt rossz egészségi állapotban lenne.
A közleményt Jennifer Palmieri, Clinton kommunikációs igazgatója írta alá. Úgy fogalmazott: "miközben csüggesztő látni, hogy a republikánus elnökjelölt zavart összeesküvési elméleteket terjeszt, ez már nem is meglepő". A kampány nyilvánosságra hozta Hillary Clinton orvosának, Lisa Bardacknak a nyilatkozatát is, amelyben megismétli, hogy a demokraták elnökjelöltje jó egészségnek örvend, és mindazok az orvosi jelentések, amelyeket az ő nevében hoznak nyilvánosságra, hamisítványok. "Mint Clinton külügyminiszter régi orvosa a kampány idején egy orvosi jelentést adtam ki, és ebben leszögeztem, hogy kiváló egészségnek örvend" - olvasható Bardack doktornő közleményében.
Clinton kampánycsapata ismét nyilvánosságra hozta Bardack egyik, még 2015-ben keltezett jelentését is, amelyben az orvosnő szintén azt szögezte le, hogy páciense egészséges. Abban a jelentésben egyébként megemlíti Hillary Clinton 2012-es agyrázkódását is.
Hillary Clinton 2012-ben elesett, agyrázkódást szenvedett, és a koponyájában - a koponyacsont és az agy között - vérrög keletkezett. Ebből meggyógyult, bár mind a mai napig vérhígítót szed. Az elmúlt hetekben azonban felerősödtek az egészségi állapotáról szóló viták, közösségi oldalakon és hírportálokon is egyre több olyan kép és videó jelent meg, amelyen Clinton furcsának látszó módon rázkódik, vagy megbotlik, vagy el is esik, mintha egyensúlyt vesztette volna, és előkerült olyan felvétel is, amelyen a demokraták elnökjelöltje egy kampányrendezvényen beszélve pillanatokig nem találja a szavakat. A héten a Fox televízióban külön műsorrészt szenteltek Hillary Clinton egészségi állapotának, mások mellett orvosokat is megkérdezve. Donald Trump republikánus elnökjelölt is szóba hozta ezt a héten, amikor az egyik kampányrendezvényén azt állította: Hillary Clintonnak fizikailag sincs meg az ereje ahhoz, hogy szembeszálljon az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


