Terror
Három kisgyerekével akart csatlakozni egy nő az Iszlám Államhoz
Mindhárom gyermekét magával akarta vinni Szíriába egy szaúdi asszony, hogy csatlakozhasson a dzsihadista szervezethez, ám őrizetbe vették Libanonban.
2016.08.12 10:53MTIA szaúd-arábiai belügyminisztérium tájékoztatása szerint a nő férje figyelmeztette a szaúdi illetékeseket, aminek eredményeként a libanoni hatóságok megtalálták az asszonyt és gyerekeit, majd visszaszállították őket Szaúd-Arábiába.
Sok szaúdi csatlakozott már az Iszlám Államhoz Irakban és Szíriában, hogy fegyvert fogjon a szunnita dzsihadista szervezet oldalán.
A pénteki rijádi bejelentés ritka példája annak, hogy Szaúd-Arábia és Libanon, amely között hónapok óta fagyos a kapcsolat, együttműködik – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.
Idén februárban a szaúdi hatóságok Iránnal támadt vitájuk miatt leállítottak egy hárommilliárd dollár értékű fegyverszállítást Libanonnak. Teherán a libanoni Hezbollah síita milícia egyik legerősebb szövetségese. Mind Irán, mind a Hezbollah a szíriai államfő, Bassár el-Aszad rendszerének legfőbb támogatói közé tartozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


