Segítség
Újra bejutottak a segélyszállítmányok Aleppóba
Hetek óta először jutott be az ostromlott Aleppóba segélyszállítmány, miután a lázadók áttörték a kormányerők ostromgyűrűjét.
2016.08.10 17:30MTIHetek óta első alkalommal érkezett szerdán élelmiszersegély a szíriai ellenzéki fegyveresek uralta kelet-aleppói kerületekbe, amelyeket július közepén fogtak ostromgyűrűbe a kormányerők.
A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint egy viszonylag kicsi, javarészben friss zöldségből álló szállítmány érkezett a szóban forgó területre, ami korántsem elég az Aleppó keleti részén rekedt mintegy 300 ezer ember ellátásához.
Az utóbbi napokban heves harcok dúltak a kormányerők által ostromgyűrűbe zárt Aleppóban. A nagyváros keleti részét uraló felkelők azt állították, hogy a múlt hét végén először sikerült áttörniük a kormányerők állásain és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz. Kedden azonban a szíriai hadsereg arról számolt be, hogy ismét bezárták a gyűrűt a lázadók körül.
A súlyos légicsapások és a hadsereg ágyúzása miatt eddig nem juthattak át nagyobb segélyszállítmányok a felkelőkhöz. Segélyszervezetek humanitárius katasztrófára figyelmeztetnek Aleppóban, mert a hiányos egészségügyi ellátás mellett napok óta nincs ivóvízellátás a városban. Az ENSZ és az Európai Unió is 48 órás humanitárius tűzszünetet sürgetett a városban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06