Harcok
A felkelők áttörték a kormányerők ostromgyűrűjét Aleppónál
Heves harcok dúltak az utóbbi napokban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők által ostromgyűrűbe zárt Aleppóban.
2016.08.07 12:43MTI/ma.huA település keleti részét uraló szíriai felkelőknek szombati beszámolóik szerint hetek óta először sikerült áttörniük a kormányerők állásain és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz.
A szíriai kormánybarát média tagadta, hogy erre sor került volna, sőt arról számolt be, hogy a hadsereg újabb területeket szerzett a felkelőktől.Az amerikai külügyminisztérium egyik tisztségviselője pedig úgy nyilatkozott, egyelőre "túlságosan gyorsan változik" a helyzet ahhoz, hogy véleményt lehessen róla mondani.
A Reuters brit hírügynökség szerint a heves harcokról és légicsapásokról szóló jelentések alapján csupán annyi szűrhető le, hogy egyelőre biztosan nem sikerült az ostromgyűrűbe zárt városrészben élő mintegy 250-300 ezer civil számára biztonságos menekülési útvonalat nyitni. Erről számolt be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport is.
A felkelők a múlt hónapban kezdték meg az Aleppó északi részén fekvő, kormányerők kezén lévő vékony területsáv ostromát, hogy azon átverekedve magukat ismét összeköthessék Kelet-Aleppót a felkelőcsoportok kezén lévő, nyugat-szíriai területekkel.
Pénteken a felkelőcsoportok arról számoltak be, hogy megrohamoztak egy tüzérségi támaszpontot a városban. Ezt követően a szíriai hadsereg közölte, visszaverte a támadást és súlyos veszteségeket okozott a felkelőknek.
A közel-keleti ország második legnagyobb városa 2012 óta megosztott, nyugati felét a szíriai hadsereg, keleti részét fegyveres felkelőszervezetek tartják ellenőrzésük alatt. A szíriai kormányerők július 27-én teljesen körbezárták Aleppó felkelők kezén lévő kerületeit.
The moment when Rebels from outside #Aleppo met with those besieged inside the city. https://t.co/OYkulr9tXo pic.twitter.com/QttMvQB52u
— Qalaat Al Mudiq (@QalaatAlMudiq) 2016. augusztus 7.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06