USA
Barack Obama csodálattal adózik a nőknek, és feministának tartja magát
Az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő.
2016.08.06 10:03MTIBarack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből.
Obama elnök nem is cikket, hanem miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte "abszolút" a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.
Az elnök a többi között leszögezi, hogy életében a főszerepet nők játszották. Obamát ugyanis az édesanyja egyedül nevelte, és serdülőkorának éveit pedig jobbára az anyai nagymamájánál töltötte. Külön csodálattal adózik Obama a hitvesének, Michelle-nek, aki szerinte rendkívül sok áldozatot hozott, mert a gyermeknevelés minden gondja szinte egyedül reá hárult. Szeretettel ír a lányairól, s mint megállapítja: az a jó a Fehér Házban, hogy egyetlen percnyire esik az otthona az Ovális Irodától, azaz a hivatalától, s így közelről szemlélheti leányai felcseperedését.
"Igen, fontos, hogy az édesapjukat feministának lássák, hiszen így alakul ki bennük, hogy mit is várjanak el majd minden férfitól" - szögezi le az elnök. Hozzáteszi: amikor az ember két kislánynak az édesapja, akkor jobban látja a társadalomban meglévő sztereotípiákat a nőkkel szemben.
"Teljes mértékben a férfiak felelőssége, hogy küzdjenek a szexizmus ellen is. És házastársként, udvarlóként, partnerként keményen dolgoznunk kell azért, hogy a férfi-nő kapcsolatok igazán egyenjogúak legyenek" - írja Barack Obama.
Az elnök kitér arra is, hogy az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő. S történik ez az Egyesült Államok alapítása óta eltelt 240 évben először és csaknem száz évvel azt követően, hogy az amerikai nők szavazati jogot kaptak. "Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága - írja Obama - ez történelmi pillanat."
Az elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy a XXI. század feminizmusának lényege úgy fogalmazható meg: mindenkit még szabadabbá tesz az egyenjogúság eszméje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


