Diplomácia
Erdogan gyümölcsözó tárgyalásokra számít Putyinnal
Recep Tayyip Erdogan török államfő gyümölcsöző tárgyalásokat vár a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartandó augusztus 9-i szentpétervári találkozón.
2016.08.05 11:24MTI“Oroszországgal, sajnos, nemkívánatos esetünk volt a repülőgéppel, és a rá következő nyolc hónapban folytatódtak a kedvezőtlen folyamatok. Ezután írtunk egy levelet, amelyben rámutattunk arra, hogy Törökország és Oroszország kapcsolatai rendkívül fontosak az egész térségre nézve, nem helyes egymástól elkülönülve élni, és a problémák rendezést javasoltuk” – idézte a pénteken a TRT török televízió Erdogant, aki hozzátette, hogy a levelére kedvező választ kapott Putyintól.
“Biztos vagyok abban, hogy a látogatásom után sok minden újra sínre kerül. És természetesen az egyik legfontosabb téma számunkra Szíria. Korábban kimerítően tárgyaltunk róla” – közölte a török államfő. Erdogan azt mondta, hogy gyümölcsöző tárgyalásokat vár a szentpétervári találkozótól, amelynek témái már a G20 országcsoport szeptemberi kínai csúcstalálkozóján bővülhetnek.
Az orosz-török kapcsolatok azután jutottak válságba, hogy tavaly novemberben a török légierő a szíriai határnál lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót. Moszkva azt állította, hogy az orosz gép Szíria légterében repült, Ankara pedig azt, hogy megsértette a török légteret, ezért indokolt volt a lelövése. Moszkva gazdasági szankciókat foganatosított Törökország ellen, a két ország közötti párbeszéd gyakorlatilag leállt. Június végén azonban Erdogan bocsánatot kért az incidensért – amit Moszkva erélyesen követelt -, és ezzel megkezdődött a kétoldalú viszony rendeződése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


