Terrorizmus
Végső búcsút vettek Rouenban a múlt héten meggyilkolt paptól
Megerősített rendőri jelenlét mellett vettek ünnepélyesen végső búcsút kedden a roueni székesegyházban az egy hete két dzsihadista által meggyilkolt francia katolikus paptól.
2016.08.02 17:08MTIA 85 éves Jacques Hamelt a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában két 19 éves férfi kegyetlen módon, torkát átvágva ölte meg, miután túszokat ejtve berontottak a reggeli misére.
A koporsót négyen vitték, és azt a gyászt jelképező lila stólás papok menete kísérte.
A szertartáson muzulmánok is részt vettek, közöttük Hassan Houays saint-étienne-du-rouvray-i matematikatanár, aki szolidaritását fejezte ki a keresztény közösséggel.
A gótikus épületben és az előtte lévő téren mindegy kétezren vettek részt az esővel dacolva az idős pap búcsúszertartásán.
Reuters
A magukat az Iszlám Államhoz tartozónak valló dzsihadisták által elkövetett brutális gyilkosság nagy felháborodást váltott ki Franciaország-szerte, számos moszlim is elítélte a barbár cselekedetet. A támadókat végül a rendőrök lelőtték, miután egy másik embert is súlyosan megsebesítettek. Hamel atya a helybeliek között arról volt ismert, hogy sokat tett a városában élő vallási közösségek közötti párbeszédért.
A szertartás idején – amelyen jelen volt Bernard Cazeneuve belügyminiszter is – fokozott biztonsági intézkedések voltak érvényben. A rendvédelmi erők húsz teherautója parkolt a székesegyháznál, ahol minden belépőt bemotoztak. A székesegyház előtti téren óriás kivetítőn lehetett követni a szertartást.
Az észak-franciaországi származású Jacques Hamelt szűk családi körben, a hozzátartozók által nem közölt helyen helyezik végső nyugalomra.
A saint-étienne-du-rouvray-i templom, ahol Hamel atya közel ötven éven át szolgált, több hétig zárva marad – közölte az egyházmegye.
A temetést megelőzően szolidaritása jeléül több száz muzulmán vett részt a vasárnapi misén francia katolikus templomokban. Ferenc pápa a merényletre reagálva elutasította, hogy egyenlőségjelet tegyen az iszlám és az erőszak között.
A két támadó, Adel Kermiche és Abdel Malik Petitjean 700 kilométerre élt egymástól, és csak néhány nappal a túszejtő akció előtt ismerkedett meg egymással kódolt internetes levelező program segítségével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


