16 ember vesztette életét
Kiderült, miért zuhant le a hőlégballon Texasban
A Lockhart város közelében történt balesetben a fedélzeten tartózkodó mind a 16 ember életét vesztette.
2016.08.01 07:43MTIElektromos vezetéknek ütközött az egyesült államokbeli Texasban lezuhant hőlégballon – mondta vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője (NTSB).
Robert Sumwalt New York-i sajtóértekezletén a szombaton történt balesetről elmondta, hogy a nagyfeszültségű vezeték helyi idő szerint 7 óra 42 perckor elszakadt, egy perccel később pedig megérkezett az első segélyhívás.
A becsapódás helyszíne mellett egy elektromos vezeték volt, a balesetet követően készült légi felvételeken pedig megperzselődött talajt lehetett látni.
MTI/AP/Austin American-Statesman/Rodolfo Gonzalez
Kijelentette: a bizonyítékokból arra lehet következtetni, hogy a ballon, vagy a hőlégballon valamelyik alkotóeleme, nekiütközött a távvezetéknek, de nem a tartóoszlopnak.
A közlekedésbiztonsági hivatal számos tényezőt figyelembe vesz majd a vizsgálatnál, többek között a ködös időjárásról szóló jelentést, de rendkívül fontos szerepe van a szemtanúk beszámolóinak, továbbá a mobiltelefonokkal készített videofelvételeknek is.
A hőlégballon mintegy 13 kilométert tett meg a balesetig, az utasokat szállító kosarat majd egy kilométerre találták meg a ballontól.
A szakértő hozzátette, hogy a halálos áldozatok azonosítása sokáig eltart majd.
Szólt arról is, hogy a hőlégballont Csehországban gyártották a Heart of Texas nevű cég számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


