Iszlám Állam
Akár egy milliónyian is elmenekülhetnek Moszulból
Egyre pusztítóbbá válik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött város visszafoglalásáért.
2016.07.29 16:19MTIAkár egy millióan is elmenekülhetnek a következő hetekben és hónapokban az iraki Moszulból és környékéről, ahogy egyre pusztítóbbá válik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött város visszafoglalásáért - közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken közzétett helyzetértékelésében.
A vöröskereszt egyúttal tudatta, hogy további 17,1 millió svájci frankot kér iraki segélyprogramjának megvalósításához, amely az eddigi harmadik legjelentősebb ilyen akció a világon.
A humanitárius szervezet az újabb összeggel 137 millió svájci frankra növeli az Irak megsegítését célzó költségvetését.
“A helyzet kiszámíthatatlan, de nekünk a legrosszabb eshetőségre is fel kell készülnünk. Hamarosan százezrek szorulhatnak menedékre és segítségre” – mondta Robert Mardini, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának közel- és közép-keleti területekért felelős igazgatója, aki nemrég tért vissza Irakból Genfbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


