Terror
Levélben is megírta, hogy fogyatékkal élőket gyilkolna
Levelet írt korábban a japán ámokfutó arról, hogy fogyatékkal élőket gyilkolna.
2016.07.27 10:36MTIHázkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
Mintegy féltucatnyi civil ruhás nyomozó hatolt be Uemacu Szatosi házába a sajtó jelenlétében. Az ámokfutót közben Szagamihara település börtönéből egy másik helyre szállították át a hatóságok. Az elszállításáról készített videofelvételen a férfi, aki a megtámadott egészségügyi intézmény korábbi dolgozója volt, mosolygott.
Uemacu, aki kedden tette elkövetése után önként jelentkezett a rendőrségen, idén februárban egy levélben azt írta, hogy “kiirtana akár 470 fogyatékkal élőt”. Terve kivitelezésének módjáról részletes leírást mellékelt – írta a Kyodo japán hírügynökség.
A férfit kényszergyógykezelésre csak azután utalták kórházba, hogy közölte: “kész meggyilkolni súlyosan fogyatékos embereket”.
Az eset sokkolta a japán társadalmat, ahol alacsony a bűnözési arány és ritkák az ehhez hasonló tömeggyilkosságok.
A japán sajtó felvetette, hogy mennyire volt elégséges a férfi kezelése, továbbá mennyire volt hatékony későbbi megfigyelése.
A lapok annak szükségességét is felvetették, hogy felülvizsgálják az egészségügyi intézmények és a rendőrség közötti adatcserét és együttműködést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


