Török puccskísérlet
A vértanúk emléknapjává nyilvánították július 15-ét Törökországban
A puccskísérletben a török források szerint 246-an vesztették életüket, köztük 179 civil, 62 rendőr és 5 katona, valamint 2185-en megsérültek.
2016.07.22 10:48MTIA vértanúk emléknapjává nyilvánította július 15-ét, a múlt pénteki puccskísérlet napját Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Az államfő csütörtök esti beszédében úgy fogalmazott, hogy "a puccs leghatásosabb ellenszerének a nemzeti akarat bizonyult". A jövő nemzedékek soha nem felejtik el a demokratikus ellenállás hőseit - hangoztatta.
A puccskísérletben a török források szerint 246-an vesztették életüket, köztük 179 civil, 62 rendőr és 5 katona, valamint 2185-en megsérültek.
Ankara Fethullah Gülent, az önkéntes emigrációban az Egyesült Államokban élő hitszónokot és az általa kiépített "árnyékállamot" teszi felelőssé az államcsínykísérletért.
A Hürriyet és a Sabah című tekintélyes török napilapok kormányzati forrásokra hivatkozva pénteken arról írtak, hogy a parlament által csütörtökön elfogadott három hónapos rendkívüli állapot keretében körvonalazódni látszik a törvényerejű rendeletek első nagyobb csoportja.
Ezek értelmében a közintézményekben dolgozókat a legmagasabbtól a legalacsonyabb pozícióig átvilágítják. A vizsgálat a tervek szerint egy hónapot vesz igénybe. Azokat, akik közvetlenül kötődnek Gülen hálózatához, végkielégítés nélkül elbocsátják és eljárást indítanak ellenük, a szimpatizánsokat alacsonyabb beosztásokba helyezik.
A hatóságok betiltanak továbbá minden olyan egyesületet, alapítványt és civil szervezetet, valamint bezárnak minden olyan magániskolát és intézményt, amely akár közvetve kapcsolatban áll Gülennel.
Lefoglalják a puccskísérlettel összefüggésbe hozott személyek vagyonát az ellenük indított nyomozás idejére. Az okozott anyagi kárt velük fizettetnék meg, de a halottak és a sebesültek családjait is ők kárpótolnák.
A tervek szerint az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát legalább 7 napra emelik. Az eljárások gyors és alapos lefolytatása érdekében nagy számban csoportosítanak át bírákat és ügyészeket.
A csendőrség önállósága megszűnik, az intézmény a belügyminisztérium egyik igazgatóságaként működik tovább. A katonaiskolák az oktatási minisztérium (MEB), a katonai akadémiák pedig a Felsőoktatási Bizottság (YÖK) hatásköre alá kerülnek.
Egy kampány keretében többek között Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter, valamint Bekir Bozdag igazságügyi miniszter a közeljövőben az Egyesült Államokba és az Európai Unió országaiba látogat, hogy Gülenre vonatkozó információkat osszon meg az illetékesekkel.
A titkosszolgálat intézményi struktúráját gyökeresen átalakítják.
Vita tárgyát képezi ugyanakkor a vezérkari főnök helyzete. Az egyik eshetőség alapján a védelmi minisztériumhoz kerülne, de ez a lépés alkotmánymódosítást követelne. Az is felmerült, hogy a hadsereget és a titkosszolgálatot is a köztársasági elnök hivatalához csatolnák.
A múlt pénteki puccskísérlet folyamán a török vezetés az utcára szólította az embereket. A demokráciatüntetések az államcsíny leverése óta töretlenek. Ezrek, de néhol tízezernél is többen vonulnak munka után a fontosabb közterekre Isztambul, Ankara, Izmir, Bursa, Antalya központjában, de hasonló a helyzet kora esténként például a keletebbre fekvő Trabzonban, Diyarbakirban és Adanában is. A rendezvények elején felcsendül a török himnusz, zászlók emelkednek a magasba, majd felszólások és zenei együttesek tarkítják a hajnalig tartó tüntetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06