Románia
Tusványos - A regionális öntudatok európai erősödéséről tartottak pódiumbeszélgetést
A regionális öntudatok európai erősödéséről tartottak pódiumbeszélgetést szerda délután Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében flamand, baszk, bajor, a dél-angliai Cornwall régióbeli korni és erdélyi magyar politikusok, szakértők részvételével.
2016.07.20 16:18MTIGünther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója az általa viselt Szekler land - under construction (Székelyföld - fejesztés alatt) feliratú pólóra mutatva jelentette ki, hogy Európa számos régiója törekszik nagyobb önállóságra. Úgy vélte: az Európai Unióból történő kilépésről tartott brit népszavazás felgyorsíthatja az önállósodási folyamatokat. Valószínűsítette, hogy 2017-ben újabb népszavazást tartanak Skóciában a függetlenedésről, és az Egyesült Királyságnak egy időben kell az elszakadásról tárgyalnia Brüsszellel és Edinburgh-val. A flamand politikus azt sem tartotta kizártnak, hogy Észak-Írország is kiválik az Egyesült Királyságból, és egyesül Írországgal.
Az EFA igazgatója szerint az EU-nak jobban meg kell hallania az állam nélküli népcsoportok hangját. Úgy vélte, nemcsak az államok Európájára van szükség, hanem a közösségek, a régiók Európájára is.
Az európai helyi identitások megerősödését nyugtázta Jose Mari Etxebarria, a spanyolországi Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottságának a tagja is előadásában. A politikus a globalizmusra adott válaszként megjelenő populizmust is veszélyesnek tartotta. Úgy vélte, Európa minden nemzetének, népcsoportjának büszkének kell lennie a kultúrájára, és harcolnia kell a jogaiért. Hozzátette, az erdélyi magyarok a baszkok szolidaritását élvezhetik jogköveteléseikben.
Joanie Willett az angliai Cornwall régióban levő Exeteri Egyetem tanára a korni nemzeti közösség öntudatra ébredéséről beszélt. Mint elmondta, a korni nyelv újraélesztése, a korni öntudat megerősítése gazdasági felemelkedést is eredményezett az Egyesült Királyság legszegényebb régiójában.
Harold Amann a németországi Bajorország függetlenségéért küzdő Bajorország Párt sajtófőnöke úgy vélte, a nagy államok inkább a birodalmakhoz hasonlítanak, nem alkalmasak a demokrácia kiteljesítésére. Szerinte a nemzetállamok bűnt követnek el, amikor egységesítik a kultúrát.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az Európai Uniónak, és tagállamainak azt kellene felismerniük, hogy mindenki erősebb lesz a közösségek és a régiók megerősödése által. "Európa akkor lehet erős, ha erős országok, erős nemzetek erős régiók szövetségeként működik. Nem lesz erős, ha egyik nemzet a másik nemzet elnyomása révén akarja céljait elérni"- jelentette ki a politikus.
"Mi Európát gazdagító régió akarunk lenni, ezért tekintünk példaként azokra az országokra, amelyek a közösségi alkotókedvet fölhajtó erőként kezelik" - utalt a székelyföldi autonómiatörekvésekre az EMNP elnöke, megjegyezvén, hogy Romániában gyakran biztonsági kockázatként tekintenek a magyarságra. Szerinte ez a rossz megközelítés eredményezi többek között azt, hogy az ország képtelen a megújulásra, hogy 26 évvel a rendszerváltozás után sem köti össze autópálya Bukarestet Nyugat-Európával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06