Anglia
Theresa May nem a Downing Street 10-be költözik be
Theresa May, az új brit kormányfő is a Downing Street 11-be költözik a miniszterelnököknek járó szomszédos 10-es lakás helyett.
2016.07.19 10:19MTIA híres Downing Street 10-es számú ház jól ismert fekete ajtaja mögött működik a kormányfő hivatala és hagyományosan a házban lévő lakás a miniszterelnöki rezidencia. A szomszédos 11-es számú ház, a pénzügyminiszter főhadiszállása azonban jóval nagyobb, ezért May - akárcsak korábban Tony Blair, Gordon Brown és David Cameron - úgy döntött, hogy ő is inkább a 11-be költözik be.
Tony Blair 1997-ben családja miatt választotta a tágasabb lakást, ugyanis akkori pénzügyminiszterének, Brownnak nem voltak gyerekei. Meglehet, hogy May azért részesítette előnyben a most távozott Cameron lakását, mivel Cameronék állítólag minden igényt kielégítő konyhával szerelték fel, és az új kormányfő már elejtette, hogy amikor nagy ritkán ideje van rá, nagyon élvezi a főzést.
Cameronnak a kormányfői poszt múlt szerdai átadását követően azonnal el kellett költöznie a Downing Streetről, May viszont még nem bútorozott be. Hivatala szerint viszont erre is hamarosan sor kerül.
Az új kormányfő hivatalához egy vidéki kastély is jár, ahol a fővároson kívül kipihenheti magát, a Chequers ház Londontól északnyugatra áll.
A pénzügyminiszter, Philip Hammond a kisebb Downing Street 10-es lakásba költözik, és pozíciója révén használhatja pihenőhelyként a fővárostól nyugatra található, Dorneywood nevű vidéki házat.
Boris Johnson, az új külügyminiszter a londoni Carlton Gardens 1. luxuslakásába költözik a Buckingham palota mellé. A brit diplomácia vezetője a Londontól délkeletre fekvő 17. századi 115 szobás kastélyban, Cheveningben kapcsolódhat ki, ezen viszont osztoznia kell David Davis Brexit-miniszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel.
A kormánytagok hamarosan számos külföldi vezetőt kell hogy vendégül lássanak Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválásának tárgyalásai alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


