Horrorpercek
Azonosították a baltás őrjöngőt
A 17 éves afgán fiatal a jelenlegi ismeretek szerint menekültként, kísérő nélkül érkezett Németországba.
2016.07.19 07:42MTIA támadó fejszével és késsel rontott egy regionális vonat utasaira a bajorországi Würzburg közelében. Három embert súlyosan, egy negyediket könnyebben megsebesített - közölte korábban a rendőrség. Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter azonban az ARD német közszolgálati televízió Tagesthemen című esti műsorában azt mondta, lehetséges, hogy a három súlyos sebesült közül többnek az állapota életveszélyes. A korábbi hírek 20 sérültről szóltak, később ezt korrigálták 4-re, a többi utast csak fenyegette a támadó.
Arra a kérdésre, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e, Joachim Herrmann azt mondta, ezt még vizsgálják, de a tettes állítólag kiabált valamit. A bajor belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint állítólag azt, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb. A támadó motivációi egyelőre nem ismertek - írja a BBC.
Twitter@huethi89
Joachim Herrmann tájékoztatása szerint a fiatal férfi elmenekült a helyszínről, de egy közelben lévő különleges egység üldözőbe vette. Amikor a fiú nekik akart támadni, tüzet nyitottak rá, meghalt. A rendőrség szemtanúk elmondása alapján úgy véli, magányos elkövetőről van szó - tette hozzá a tartományi belügyminiszter. A fiatal a szülei nélkül érkezett Németországba, Würzburg járásban, egy ochsenfurti létesítményben élt, majd egy családnál helyezték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


