9/11
Nyilvánosságra hozzák a 9/11-es terrortámadások eddig visszatartott részleteit is
Azt a 28 oldalnyi szöveget, amelyet a vizsgálóbizottság eddig soha nem publikált.
2016.07.16 08:18MTIA sokat emlegetett és vitatott 28 oldalas jelentésrészlet titkosításának feloldásától politikusok és elemzők egyaránt azt várják, hogy fényt derít a szaúdiak vélelmezett szerepére a terrortámadásokban. A szóban forgó 28 oldal titkosítását még George W. Bush elnök rendelte el, arra hivatkozva, hogy védeni szeretné a hírszerzési forrásokat és módszereket, elemzők szerint azonban azért is, hogy ne keltsen neheztelést a sivatagi királyságban. Rijád ugyanis szoros szövetségese Washingtonnak.
Az eddigi vizsgálatok nem tártak fel adatokat, még kevésbé bizonyítékokat, amelyek arra utaltak, hogy a szaúdi kormányzat, vagy egyes szaúdi tisztségviselők bármilyen szerepet játszottak volna a merényletekben, vagy közük lett volna akár az előkészítésükhöz is. Sajtótájékoztatóján Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szintén azt közölte: a hírszerzés - miután ismét tüzetesen átvizsgálta a vitatott 28 oldalt - megerősítette, hogy nincs bizonyíték esetleges szaúdi cinkosságra.
A dokumentumokat a Fehér Ház pénteken átküldte a Kongresszusnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


