Emberi jogi szervezetek és aktivisták
Pert indítanak a louisianai rendőrök ellen
Ezzel tiltakoznak a múlt kedden elkövetett rendőri erőszak ellen, amelynek során egy rendőr a földre szorított egy férfit, társa pedig agyonlőtte.
2016.07.14 22:30MTIAmerikai emberi jogi szervezetek és aktivisták szerdán bejelentették, hogy pert indítanak a louisianai rendőrök ellen amiatt, ahogyan a rendőri erőszak elleni múlt hét végi tüntetéseken bántak velük.
A Polgári Szabadságjogok Amerikai Szövetsége (ACLU) nevű szervezet és több emberi jogi csoport közölte: megindítják a pert a Baton Rouge-ban tartott tüntetés rendjét biztosító rendőrök ellen, mert verbálisan és fizikailag is bántalmaztak békés demonstrálókat.
A megmozdulást a louisianai fővárosban, Baton Rouge-ban éppen azért szervezték, hogy tiltakozzanak a múlt kedden elkövetett rendőri erőszak ellen, amelynek során egy rendőr a földre szorított egy férfit, társa pedig agyonlőtte. A két rendőr fehér, az áldozat afroamerikai volt.
A jogvédők lépését a megölt 37 éves férfi, Alton Sterling 15 éves fia, Cameron közölte a sajtóval.
A július 5-én elkövetett emberölést egy szemtanú a mobiltelefonján rögzítette, felkerült az internetre, és órákon belül, még azon az éjszakán, megkezdődtek a tüntetések.
A három napon keresztül egymást érő demonstrációkon a rendőrök mintegy kétszáz protestálót letartóztattak, s intézkedéseik nemegyszer durvák voltak. Az állam kormányzója és Baton Rouge rendőrfőnöke azzal védte a rendvédelmi erők magatartását, hogy a hatóságok közben rendőrök ellen szervezett összeesküvést fedeztek fel. Baton Rouge-ban ezen a héten (kedden) le is tartóztattak három tinédzsert, mert betörtek egy zálogboltba és nyolc fegyvert elvittek.
Az emberi jogi szervezetek és aktivisták által szerdán benyújtott kereset a rendőröket teszi felelőssé a helyzet romlásáért. Összesen öt szervezet indít pert, tagjaik vagy aktívak voltak a tüntetéseken, vagy szemlélték a történéseket. A keresetben a többi között azzal vádolják a rendőröket, hogy zavaros és egymásnak ellentmondó utasításokat adtak a tüntetőknek, és amikor azok nem ennek megfelelően cselekedtek, elhurcolták őket. Szerepel a panaszok között az is - amiről a börtönbe szállított tüntetők tettek tanúvallomásokat -, hogy sokkolót használtak a békés demonstrálókkal szemben és paprikaspray-vel fújták le őket.
A rendőrség szóvivője egyelőre nem kommentálta a várható pert.
A Baton Rouge-i végzetes rendőri erőszak ügyében egyébként nemcsak a louisianai, hanem az amerikai szövetségi hatóságok is vizsgálatot folytatnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06