Szomszédság
Visszatér a politikába Stjepan Mesic egykori horvát elnök
Iindul a szeptemberi előre hozott parlamenti választásokon: "Voltam polgármester, kormányfő, házelnök, államfő kétszer is, Jugoszlávia utolsó elnöke, tehát sok tapasztalatom van."
2016.07.13 13:18MTIVisszatér a politikába és indul a szeptemberi előre hozott parlamenti választásokon Stjepan Mesic volt horvát elnök - jelentette be Silvano Hrelja, a Horvát Nyugdíjasok Pártjának (HSU) elnöke a Vecernji List című zágrábi napilap szerdai beszámolója szerint.
A 81 éves politikus a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette négypárti Nemzeti Koalíció listáján szerepel majd a HSU, a Horvát Parasztpárt (HSS) és a Horvát Néppárt (HNS) jelöltjeivel együtt.
A volt horvát államfő április végén már utalt a politikába történő visszatérésére, miután a zágrábi képviselőház takarékossági okokra hivatkozva megszüntette a hivatalát, és már nem járt neki szolgálati gépjármű és sofőr, valamint titkár sem, egyedül testőrét tarthatja meg élete végéig az állam költségén.
Akkor úgy fogalmazott: az utóbbi hat évben tartózkodott attól, hogy aktuálpolitikával foglalkozzon, mégis "belekényszerítették", ezért visszatér a politikába, de nem a zágrábi polgármesteri széket célozza meg, hanem az országos politikát. "Voltam polgármester, kormányfő, házelnök, államfő kétszer is, Jugoszlávia utolsó elnöke, tehát sok tapasztalatom van" - mondta.
Stjepan Mesic 2000 és 2010 között köztársasági elnökként nagy népszerűségnek örvendett Horvátországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


