Szörnyűség
Brutálisan megkínoztak egy mexikói diákot: 64 helyen törték el a csontjait
Kínzás nyomait azonosították szakértők a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diák egyik egy nappal később holtan talált főiskolás társának maradványain.
2016.07.12 21:29MTIEzt közölte hétfőn a latin-amerikai ország Nemzeti Emberi Jogi Bizottsága. Egy újabb boncolás megállapította, hogy a 22 éves Julio César Mondragón hatvannégy törést szenvedett el testének negyven csontján, többségében a koponyáján, az arcán és a hátgerincén - mondta el a bizottság vizsgálatának vezetője, José Trinidad Larrieta. Szavai szerint a diák közvetlen halálát agysérülések okozták.
Argentin halottkém szakértők, akik a család kérésére részt vettek a holttest egy év elteltével lefolytatott másodszori boncolásában, közleményben erősítették meg a vizsgálat megállapításait.
A bizottság felszólította a szövetségi ügyészséget, hogy a kínzás miatt is indítsanak nyomozást a gyilkossági ügy minden gyanúsítottja ellen.
Mondragón ügye mostanáig egy helyi bíróság elé volt utalva, elválasztva 43 diáktársának eltűnési ügyétől, a kínzás bűntette azonban szövetségi hatáskörbe tartozik Mexikóban. A fiú egyike volt annak a hat diáknak, aki meghalt a Guerrero állambeli Iguala városában, miután a rendőrség 2014. szeptember 26-án rátámadt az ottani tanárképző főiskola tüntető diákjaira.
Mondragón ott volt a diákok által elkötött buszok egyikén, amelyeket a rendőrség később megrohamozott, valamint részt vett és mobiltelefonjával videózott is azon a rögtönzött sajtóértekezleten, amelyet az első rendőrattak után tartottak. Később elmenekült, amikor a rendőrség tüzet nyitott rájuk.
Holtestét katonák találták meg másnap egy földúton. Halála ügyében 28 ember, köztük Iguala volt polgármestere, José Luis Abarca ellen emeltek vádat. Larrieta szerint megkínzásában közvetlenül 11 ember vett részt, akik közül öten őrizetben vannak.
A 43 eltűnt főiskolást a hatóságok szerint rendőrök átadták a Guerreros Unidos nevű helyi drogkartellnek, amely meggyilkolta őket, majd a holttesteket elégették, a maradványaikat pedig egy folyóba dobták.
Az esettel kapcsolatban letartóztatták a város polgármesterét is, mert a gyanú szerint a rendőrök az ő utasítására cselekedtek.
Az ügy mélyen megrázta a mexikói társadalmat, csaknem két évvel a történtek után azonban még egyetlen gyanúsítottat sem állítottak bíróság elé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06